Az AMH érték előre jelezheti a (korai) menopauzát

Az AMH érték előre jelezheti a (korai) menopauzát

Módosítás:2022.08.31 19:32

A menopauzára a legtöbb nő rettegve tekint, hiszen igen sok mindent megváltoztat. Sokan éppen ezért szeretnék tudni, mennyi idejük van, míg a változókorba lépnek. Ez főleg azok számára lényeges információ, akik szeretnének még gyereket. Bár pontosan megjósolni nem lehet, mikor is jön el a klimax, ám az AMH szintje segíthet abban a kérdésben, hogy kb. meddig marad fogamzóképes a nő. Dr. Hetényi Gábort, a Nőgyógyászati Központ nőgyógyászát kérdeztük a témában.

A menopauza 45-55 éves kor közötti időszakra esik, melynek folyamata hosszú éveket ölel fel, ám már a legelejétől kezdve komoly hormonális változások zajlanak. Eleinte csupán a progeszteron szintje csökken, majd az ösztrogéné is, melynek következtében lassan megszűnik a nők fogamzóképessége. Ez főleg azok számára rossz, akik szeretnének még gyereket, esetleg teljesen még a családalapítás előtt állnak. Olykor megesik (sajnos egyre gyakrabban), hogy ezen időszak előtt következik be a klimax- ekkor korai klimax-ról beszélünk. A jó hír, hogy a menopauza 3 fázisából az első kettőben még teherbe lehet esni, igaz, jóval nehezebben.

Mivel manapság egyre inkább kitolódik a gyermekvállalási kedv, a korai klimax pedig egyre gyakoribb problémává válik, így sokszor megesik, hogy az illető kifut az időből. Éppen ezért jó lenne tudni, hogy kb. meddig marad termékeny a nő, hiszen így jobban lehet kalkulálni a babaproject-et. Ez leginkább azok számára fontos, akik szeretnének gyermeket, és az édesanyjuknál is korábban jött el a klimax időszaka (a korai klimaxra ekkor lényegesen nagyobb az esély). Sajnos pontos dátumot nem lehet mondani, hogy mikor is köszönt be a változókor, ám az ún. AMH nevű hormon segíthet abban, hogy meddig marad termékeny az illető- méghozzá elég nagy pontossággal.

AMH, termékenység és korai menopauza

AMH érték szerepeAz anti-müller hormont (AMH) a petefészkek sejtjei termelik, és a petefészek működésének fontos markere.  Előre jelzi a jövőben termelődő petesejtek mennyiségét, mivel még az érés előtt álló petesejtek termelik. Vizsgálatok szerint viszonylag pontosan meg lehet segítségével határozni, hogy meddig eshet teherbe a nő, valamint az is kiderülhet, hogy számíthat-e az illető korai menopauzára.

Egy vizsgálatban megállapították, hogy:

  • 4,1 ng/ml vagy annál kisebb AMH korai menopauzát jósol a 20 éveseknél
  • A 3,3 ng/ml-es AMH szint a 25 évesek korai menopauzáját vetítette előre
  • A 2,4 ng/ml-es AMH korai menopauzát jósol a 30 éveseknél

Azok a nők, akiknek az AMH-szintje 20 évesen legalább 4,5 ng/ml, 25 évesen 3,8 ngl/ml, 30 évesen pedig 2,9 ng/ml volt, 50 éves korukban számíthattak a menopauzára.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy sok vita folyik arról, hogy a menopauza előrejelzése az AMH szint által alkalmazható-e a klinikai gyakorlatban, és ha igen, kiknek. Bár a nőknek több olyan csoportja is van, akiknek előnyös lehet a reproduktív életszakaszuk időtartamának becslése, célszerű nem csak erre támaszkodni, hiszen hamis biztonságérzethez vagy szükségtelen riasztáshoz vezethet- mondja dr. Hetényi Gábor, a Nőgyógyászati Központ nőgyógyásza.

Mikor lehet szükséges még az AMH mérése?

 

 

 

 

Kapcsolódó orvos válaszol bejegyzésünk

Tisztelt Doktorno! Szigetre költöztem a közelmúltban, orvoshoz nem tudok november végéig eljutni csak ha nagyon komoly a baj. Még nem az. Kérem segítsen ha lehet. 40 éves nő vagyok, egészséges, semmiféle nőgyógyászati panasz, nem szultem, partnerem nincs. 19 fokos tengerben 20-20 perceket úsztam 3 egymást követő napon. A negyedik nap reggelen, tegnap, első pisiléskor eroltetnem kellett?, fájdalom nem volt csak egy bizonytalan rossz érzés. Egész nap sok folyadék, pihenes, kamillatea, melegen tartas, ez a gond megszunt meg délelőtt, estere semmi, ma reggel viszont ebredeskor elobb a bal majd a jobb oldalon számomra eddig ismeretlen egyszeri nyilallas. Ez a második nap, attol tartok hogy baj van / lesz. Van nalam Monural 2 tasak, Aktil Duo 875/125 14db és Metronidazol 21 db. Flector por és vorosafonya tabletta, egyelőre ez utóbbit kezdtem el és extra adag c-vitamint. Ami nincs az gyógynövények. Olivalevel-kivonat van még. Ha petefeszek-gyulladás lenne arra a Monural ebben a korai szakaszban sem hat? Arra gondoltam de elolvastam és kimondottan hugyuti fertozesre valónak tűnik. Rendbejohet ez kezelés nélkül, sok folyadékkal, meleggel és pihenessel? Melyik nalam levo gyógyszer a legalkalmasabb? Tisztában vagyok vele hogy így nem lehet diagnosztizalni, csak tanácsot szeretnék, saját felelősségre cselekszem. Köszönettel, R. Anna
Kedves Anna!

Sajnos így nem diagnosztizálhatunk, és nem is véleményezhetünk.
Mindenképpen szükség lenne fizikális vizsgálatra.
Amennyiben nem érez javulást az állapotában, illetve ha erősödtek a tünetek, szakorvosi rendelést kellene felkeresni.

Üdvözlettel:

Hetényi Gábor dr.

Kapcsolódó oldalak

Páciensek mondták

Szakmai

A doktor úr higgadt volt, végig szakmai hozzáállást tanúsított a vizsgálat során, és türelmesen válaszolt felmerülő kérdéseimre. 

Dr. Hernádi Balázs
Dr. Hernádi Balázs
szülész-nőgyógyász, nőgyógyászati daganatsebész