A köztes, vagy a változókor után jelentkező vérzés komoly problémákra hívhatja fel a figyelmet!

A köztes, vagy a változókor után jelentkező vérzés komoly problémákra hívhatja fel a figyelmet!

Módosítás:2019.03.29 08:22

Sajnos a hormonális változások a nők életében nem csak kellemetlenségekkel járhatnak, hanem akár komoly problémák forrásai is lehetnek. Ezek között az egyik legjelentősebb a méh nyálkahártyájából kiinduló rák, illetve a méhnyálkahártya hiperplázia. A betegségek tüneteiről, a köztük lévő különbségről és a kezelési lehetőségekről dr. Hernádi Balázs, a Nőgyógyászati Központ szülész-nőgyógyásza beszélt.

Méhnyálkahártya-rák vagy hiperplázia?

A két betegség közül a második, vagyis a méhnyálkahártya hiperplázia a kisebbik rossz. Ebben az esetben a méhnyálkahártya mirigyei, illetve kötőszövete vastagszik meg, szaporodik el túlzott mértékben. A kezdeti tünetei megegyeznek a méhnyálkahártya-rák tüneteivel, így nem kis riadalmat keltenek.

A méhnyálkahártya hiperplázia azonban messze nem olyan veszélyes, mint a rosszindulatú daganatos megbetegedés.

Tünetek

Mindkét esetben a háttérben hormonális változások állhatnak. Az ösztrogén szint túlzott emelkedése, illetve a progeszteron lecsökkenése olyan változások, melyek nagyban hozzájárulhatnak az ilyen problémák kialakulásához. Emellett a kor előrehaladtával a rák, illetve a méhnyálkahártya hiperplázia kockázata is megnő, leggyakrabban 50 és 65 éves kor között jelentkezik. Jelentősen befolyásolja a menopauza megjelenése, hiszen ilyenkor a hormonális változások előtérbe kerülnek, valamint komoly rizikófaktort jelent az elhízás is, hiszen hormonálisan ez is befolyásoló tényező, akárcsak a PCOS – mondja dr. Hernádi Balázs, a Nőgyógyászati Központ szülész-nőgyógyásza.

A betegség vezető tünetei:

  • Mindkét esetben jellemző a megváltozott menstruáció, bővebb vérzés, illetve a köztes időben, vagy a menopauza után is jelentkező vérzés. Ez a tünet már az igen korai stádiumban is érzékelhető.
  • Előrehaladott esetekben a méhnyálkahártya-rák tünetei között szerepel még a híg, bűzös folyás, az alhasi görcsök, valamint a láz, az általános gyengeség, és a fogyás is.

Diagnózis és kezelés

A méhnyálkahártya-rák ma Európában a nők körében vezető ráktípus, így mindenképpen komoly figyelmet kell fordítani a tünetekre. A problémát már az ultrahangvizsgálat során is gyanítani lehet, de a biztos diagnózis a méhüregből való kaparék vétel, majd annak szövettani vizsgálata útján állapítható meg. Ezzel a módszerrel a hiperplázia illetve a rák jól elkülöníthető.

A diagnózis felállítása után a szakember dönt a kezelési lehetőségekről is. Méhnyálkahártya hiperplázia esetében a hormonális okot érdemes kezelni, mivel a legtöbb esetben a hormonháztartás helyrebillenésével a probléma is megszűnik, magától helyrejön.

Méhnyálkahártya-rák, vagyis endometrium-karcinoma esetében az idő döntő tényező! Az időben felismert, és megfelelően kezelt betegség esetében a túlélési esélyek igen jók.

A kezelés általában műtéti, a méh és a petefészkek eltávolítása. A betegség kiterjedése és szövettani besorolásától függően a kismedencei nyirokcsomók eltávolítására is szükség lehet. Ha erre nincs mód (például nagyon idős, vagy műtét szempontjából kifejezetten nagy kockázatú beteg) akkor a sugárkezelés. 

Kapcsolódó cikkek, melyek érdekelhetik Önt:
Bejelentkezés  vizsgálatra:

Nőgyógyászati Központ

+36 70 621 2443

online bejelentkezés életmódorvosi központ

Téma szakértője

Dr. Hernádi Balázs

szülész-nőgyógyász
  • Specialitások:
    • méhnyakrák, petefészekrák terápiás terv összeállítása
    • daganatos nőgyógyászati kórképek másod szakvéleményezése
    • nőgyógyászati daganatsebészet
    • mióma kivizsgálása és kezelése
    • endometriózis kivizsgálása és kezelése
    • nőgyógyászati endoszkópos műtétek 

     

    Véleményeket itt olvashat a Doktor Úrról>>

  • Rendelés típusa:

    • személyes, rendelői vizit: Mammut II. 5.em. 
    • kizárólag felnőtt ellátás (18 éves kor felett)
    • magyar és angol nyelvű ellátás / consultation in English available

Kapcsolódó orvos válaszol bejegyzésünk

Tisztelt Doktornő / Doktor Úr! Idén márciusban szültem 3. gyermekem császármetszéssel (első kettő sima szülés). 6 hetes kontrollon minden rendben volt. Védekezésképpen spirált tetettem fel a nyáron. Különösebb problémám nem volt vele (első pár nap pecsételő vérzés, enyhe görcsök). Az utóbbi pár hétben azonban egyre kellemetlenebb tüneteim vannak. Szoptatok még, menstruációm még nem volt szülés után. Viszont szinte hetente, kéthetente vannak olyan tüneteim, mint menstruáció kezdetekor: gyengeség, enyhe szédülés, időnként hasmenés, hasi görcsök. Azonban csupán kevés vér, időnként minimális barna váladék távozik. Rendszert nem véltem felfedezni, de egyre gyakrabban fordul elő egy-egy ilyen nap. Okozhatja ezt a spirál? Ha igen, ez még belefér a "normális" mellékhatasok körébe? Válaszát előre is köszönöm!
Marcsi

Dr. Hernádi Balázs

szülész-nőgyógyász
Kedves Marcsi!


Az Ön által leírt panaszokat okozhatja a méhen belüli eszköz is. Amennyiben mindez zavaró mértékű, akkor javasolnám annak eltávolítását.
Szoptatás után pedig hormon tartalmú eszköz vagy gyűrű felhelyezése vagy tabletta javasolt.

Bővebb tájékoztatást vizit keretében tudunk Önnek adni.
Honlapunkon keresztül online és telefonon is lehet időpontot foglalni rendeléseinkre.
https://www.nogyogyaszatikozpont.hu/munkatarsak

Üdvözlettel:
Dr. Hernádi Balázs
szülész-nőgyógyász szakorvos

Kapcsolódó oldalak

Páciensek mondták

Segítőkész

Azzal voltam megelégedve a legjobban, hogy mindenki segítőkész és kedves volt! KÖSZÖNÖM!

Dr. Hernádi Balázs
Dr. Hernádi Balázs
szülész-nőgyógyász

Kapcsolódó videók